Egy olyan ingatlanban galériája, ahol a galéria az alap legalább 90%-át kiteszi. Fényes, mert a hatalmas ablak felér a galéria plafonjáig, egészen a földszintről felnyúlva. Két ember azon vitatkozik, hogyan rendezze be az egészet tárgyalónak, videós-, és hangstúdiónak. Főleg a galéria érdekelte őket.

Piszok olcsón jutottak az ingatlanhoz, még az akkori piaci viszonyokat nézve is. Nem volt teljesen üres az ingatlan, mert az alsó szinten volt egy hatalmas csupa kocka polcos szekrény telis-tele mindenféle egyforma támasztószerkezettel. A fiatalember azt mondta, hogy ezek jól jöttek volna egy másik projektjüknél, de a nő nem értett vele egyet. Szerinte csak kacat, de a sötét polcos szekrény tetszik neki. Majd azon vitáznak, hogy milyenek legyenek a párnahuzatok és drapériák az ingatlanban. A velúrra esik a választás, mert az illik a polcokon hagyott párnákhoz, és a logójukhoz. A párnák sötét barnák.

Kilépnek az épületből a belvárosi sárgás fényekbe, árnyékokba.

Kint a kihalt utcán egy csapat tizenegy-néhány éves gyerek vonul el nevetgélve. Nyár van, délután, legalább ők boldogok, még ha ez az emberek többségére nem is jellemző. Az épületek lelakottak, bár látszik, hogy csak a hanyagság és nem valami háború miatt omladoznak. A falak sárgák, piszkosak, az ablakokban van üveg, de mindenhol minden ablak be van zárva, senki nem ad magáról életjelet, pedig lakják a házakat. Furcsa, mert amúgy meleg van. Mintha az emberek nem szeretnének nyitott ablaknál héderelni. 

 A két ember az utcán arról beszélget, hogy ilyen önkormányzati ingatlant korábban meg se kaphattak volna.