Aniékkal voltunk, amikor felmentünk egy lakásba, ahol lefürödtünk, készülődtünk. A gyerekek Janóval valahol elvoltak, mi hárman, Peti, Ani és én meg abban az apartmanban készülődtünk. Aniéknak is volt ilyen apartmanja egy szinttel alattunk, de mivel Janó elvitte a gyerekeket, ezért nálunk készülődött a fürdőben. Hajat mosott, ami a dús haja miatt sokáig tartott.

Egyszercsak a sarok ablakból látjuk, ahogy egy felfegyverzett drón emelkedik a magasba és körbe kémlel. Mi lefagytunk. Úgy gondoltuk, hogy ha mozdulatlanok maradunk, akkor nem vesz észre minket. De a drón minden lakásba, minden ablakba körbekémlelt, így a mi apartmanunkba is benézett és látott minket. Ekkor megszólaltak a légvédelmi szirénák és mi nem hittük el a dolgot. Ani még mindig hajat mosott, és csöpögő hajjal, amin félig törülköző lógott jött be a nappaliba, és nézett ki a sarok ablakon, ami az egész apartmanba belátást engedett. Borult idő volt, de a lakásban a nagy ablakok miatt nem kellett villanyt kapcsolni. Ahogy a drón elment, Ani egyből rohant lefelé az ő lakásukhoz. Az ajtóban már várták a lányok, Julinak pisilnie kellett. Janó akkor ért fel a lépcsőn, amikor Ani után értünk Petivel.

-Hallottátok ti is?

-Egy drónt is láttunk, azt hittük, egyből tüzet nyit, vagy felrobbant minket.

Ani közben Janó kulcsával bevitte Julikát az apartman wcjére, ami apartman crtl+c crtl+v ugyanúgy nézett ki, mint a mi apartmanunk, de más cuccokkal volt tele.

Sajnos nem sok maradt meg az álmomból, mire magamhoz tértem reggel. Ami megmaradt, hogy Linával éppen valamiről vitázunk és próbál meggyőzni engem nagyon okos érvekkel. Mély volt a hangja, amolyan búgócsiga szerű. A haja váll alá ért és egyenes volt, enyhén visszahajlott a vége kifelé.

Én csak néztem őt, hogy milyen nagy lett. Nekem csak kislány, pedig akkor ott előttem állt egy felnőtt nő, aki huszon-harminc közötti, inkább a harminchoz közel. És értelmesen vitázik velem valamiről, ami számára nagyon fontos.

Egy hatalmas belmagasságú fával borított, burkolt bungaló félében gyűlt össze szülinapot ünnepelni az egész családom. Nem tudom, hogy kinek a születésnapját, de kellemes napos jó idő volt, tavasztól-őszig bármikor lehetett. Ott volt a Fodor és Fellegi ág, Tárnokék,v a Bálint család, és azok gyerekei. A Fodor Tamásnak a gyerekei már nagyobbak voltak, iskoláskorúak. Volt egy Tamás feleségére nagyon hasonlító, de Tamás vonásait is magán viselő szőke bújós kisfiú is, aki mintha enyhén szellemi beteg lett volna. Majdnem minden kisfiú ölelgetett álmomban, akár rokon volt, akár nem. Nehezen viseltem, de jó képet vágtam hozzá. Az unokahugaim alig foglalkoztak velem az elején. Inkább a többi gyerekkel voltak elfoglalva. Ők is már iskolásak voltak. Akkor sikerült az említett szőke Tamás-fiától megszabadulni, amikor Edináék Gáborral elkezdtek kicsi, de héliummal megtöltött luficsokrokat osztogatni. Az jött le nekem, hogy majd össznépileg el akarják engedni a lufikat. Voltak csilagszóró szerű "játékok" is, amiket Heniék osztogattak.

Kicsit olyan volt az álom, ha ki akarom elemezni, mintha ez lett volna az első nagyobb családi ünnep, amit ennyi fővel megtarthatott legálisan a család - évek múlva. Minden gyerek pár évvel idősebb volt, mint most. Pontos dátumot persze nem tudok mondani, csak a gyerekek életkorából saccolni, hogy kb 4-5 év múlva fog bekövetkezni. 

Mivel szép és békés álom volt, ezért remélem, hogy megvalósul majd.

Az volt a normális, ha az embereken szájmaszk és kesztyű volt. Nem volt vírus, mint most, de mégis kötelező volt hordani. Minden fodrászat nyitva volt mindenhol, így kijelenthetem, hogy ez nem most játszódik, hanem még hátra van. 

Lassítani kellett az autós forgalmat a pályákon, és ezért minden eszköz bevethetővé vált. Legyen szó embercsoportról, akik az autók között gyalogolnak sorfalban, vagy valami épített barikádról. Összecsapásra viszont nem került sor. Az épületek hatalmasak voltak. És valamennyire még mozogtak is. Apró átalakulás, egy kialakuló emelet, a tetőn formálódó attikafal növekszik. 

Egy olyan ingatlanban galériája, ahol a galéria az alap legalább 90%-át kiteszi. Fényes, mert a hatalmas ablak felér a galéria plafonjáig, egészen a földszintről felnyúlva. Két ember azon vitatkozik, hogyan rendezze be az egészet tárgyalónak, videós-, és hangstúdiónak. Főleg a galéria érdekelte őket.

Piszok olcsón jutottak az ingatlanhoz, még az akkori piaci viszonyokat nézve is. Nem volt teljesen üres az ingatlan, mert az alsó szinten volt egy hatalmas csupa kocka polcos szekrény telis-tele mindenféle egyforma támasztószerkezettel. A fiatalember azt mondta, hogy ezek jól jöttek volna egy másik projektjüknél, de a nő nem értett vele egyet. Szerinte csak kacat, de a sötét polcos szekrény tetszik neki. Majd azon vitáznak, hogy milyenek legyenek a párnahuzatok és drapériák az ingatlanban. A velúrra esik a választás, mert az illik a polcokon hagyott párnákhoz, és a logójukhoz. A párnák sötét barnák.

Kilépnek az épületből a belvárosi sárgás fényekbe, árnyékokba.

Kint a kihalt utcán egy csapat tizenegy-néhány éves gyerek vonul el nevetgélve. Nyár van, délután, legalább ők boldogok, még ha ez az emberek többségére nem is jellemző. Az épületek lelakottak, bár látszik, hogy csak a hanyagság és nem valami háború miatt omladoznak. A falak sárgák, piszkosak, az ablakokban van üveg, de mindenhol minden ablak be van zárva, senki nem ad magáról életjelet, pedig lakják a házakat. Furcsa, mert amúgy meleg van. Mintha az emberek nem szeretnének nyitott ablaknál héderelni. 

 A két ember az utcán arról beszélget, hogy ilyen önkormányzati ingatlant korábban meg se kaphattak volna.